Különös nyár az idei.  Az időjárás valamilyen furcsa játékot űz velünk, mert egyszer hosszú őszies esőzések, máskor pedig kánikula váltogatja egymást. Van azonban ennek a nyárnak több olyan vonatkozása is, amely régi, nem éppen kellemes emlékeket ébreszt.

   Nézem a neten a riportot, amely arról szól, hogy az új hatalom a budafoki öt gyermekes családot az idős nagymamával könyörtelenül, óriási karhatalmi segédlettel

hogyan lakoltatja ki. Mindezt azért, mert a kölcsönt, amelyet előrelátó, gondos számítások alapján a banktól felvettek, a bank egyoldalú és diktatórikus szerződésmódosítása következtében nem tudták időben törleszteni.  A házat az új tulajdonos már kinézte magának, és a részleteket is megbeszélte a bankkal.

    Ott áll körülbelül 200 rohamrendőr, állig fegyverben,

szemben az öt gyerekkel, a nagymamával, a szülőkkel, rokonokkal és szomszédokkal, valamint néhány szélsőségesnek mondott parlamenti képviselővel, akik jogi érveléssel a családot védik.
    Mialatt nézem a beszámolót, az jut eszembe, hogy az új kormányfő a programjában a kilakoltatások azonnali megszüntetését ígérte. A választási győzelem után pedig arról beszélt, hogy a szavazófülkékbe

n forradalom zajlott le, majd pedig megalakult a nemzeti együttműködés kormánya.  Most tehát demokrácia van.
    De egy a szüleimtől hallott régi történet is eszembe jut.

1952 nyarán a nagyszüleimet az akkori karhatalom – szintén állig fegyverben – arra kényszerítette, hogy azonnal hagyják el a házukat, minden vagyonukat hátra hagyva, mert azt államosítják.  Csak azt vihették magukkal, ami a két kezükben elfért. A házat az ÁVO valamelyik helyi vezetője nézte ki magának. Akkor a nép hatalmáról szóltak az ideológiai lózungok.
Akkor is demokrácia volt.  
   Úgy látszik, hogy vannak a történelemben furcsa véletlenek.
   A választási kampány során a később győztes párt egyik prominense zárt körben elmondta, hogy nagy pontossággal, országosan meg tudják állapítani, hogy ki az ő szimpatizánsuk, és ki nem. Ugyanis a polgárokról megközelítőleg pontos nyilvántartásuk van, amely folytonosan napra készen vezethető.
   Az ötvenes években az ÁVO, mint a párt ökle pontos nyilvántartást vezetett mindenkiről, és ennek alapján voltak úgynevezett B. listázások a hatalom számára megbízhatatlan önálló gondolkodású emberekről.
   Miért is jutott ez most eszembe?
   A nemzeti együttműködés kormánya börtöneiben fogva tart olyan hazafiakat, akikkel szemben sem a régi, sem az új hatalom semmilyen vádpontot nem tudott megfogalmazni évek óta. Egyetlen bűnük az, hogy nyilvánosan rámutattak azokra a visszaélésekre, amelyeket a kormányzati körökhöz közel álló gazdasági vezetők követtek el az állami vagyon kárára. Amikor a radikális ellenzéki párt azt javasolta, hogy a diktatúra egyik belügyminiszterét, akinek a kezéhez vér tapad, az illetékes parlamenti bizottság hallgassa meg, akkor a nemzeti együttműködés pártjának képviselői leszavazták a javaslatot.
   A Rákosi és Kádár nevéhez köthető „szocialista demokráciában” politikai foglyok ezreit tartották börtönben embertelen körülmények és kínvallatások között azok, akiknek az utódai ma még mindig a parlamentben pöffeszkednek.
   A választási kampányban az egyik vidéki település – akkor még ellenzéki – polgármestere az ajánló cédulák kézbesítésének idejére két mamelukot adott a helyi postás mellé. A postás átadta a címzetteknek a cédulákat, majd a két kísérő különböző fenyegetések mellett kitöltette a polgármester pártjának részére a cédulákat, és rögtön vitték is vissza a polgármesternek. Mindezt a demokrácia, és a nemzeti együttműködés jegyében.
   A Rákosi rendszerben volt bevett szokás a kékcédulás szavaztatás, amikor a párt számára megbízható elvtársakat utaztatták, és több helyen is szavaztatták, a nagyobb arányú győzelem reményében.
   Sorolhatnám még a párhuzamokat, de sajnos a nép nagyobbik része még a narancsszínű választási győzelem eufóriájában él. A kijózanodás még várat magára, és csalódás fogja kísérni.
   A szocializmus idején a kommunista párt uralmának garanciáját a Vörös Hadsereg jelenléte, és a moszkvai elvtársak talpának fényesre nyalása jelentette. De ez már a múlt, mert rendszert váltottunk.
Azóta már az atlanti modellt követjük, mely szerint az azonos gyökerű pártok közül teljesen mindegy, hogy melyik kerül kormányzati pozícióba a lényeg az, hogy a valódi hatalom a régi kezekben maradjon.  Tehát a diktatúra lényege nem, csak a formája változott.

    Ezért még mindig aktuálisak Ady szavai:

    ^{„S akik még vagytok őrzőn, árván,
      Őrzők: vigyázzatok a strázsán”}

Vajda Miklós