Szavazás

Ön hány éves kortól büntetné a bűnözőket?:

Szent Korona Rádió

Kivonult az ellenzék a XI. kerületi önkormányzat testületi üléséről

|

2011. március 29-re rendkívüli testületi ülést hívott össze Újbuda fideszes polgármestere. A négy jelentősnek tűnő napirendi pont anyagát nem osztotta meg kellő időben a testület ellenzéki tagjaival, az ellenzéki képviselők csak az ülésteremben ismerhették meg az előterjesztéseket. A 70 oldalas anyag tartalmazta az Újbudai Önkormányzat múlt hónapban elfogadott költségvetési rendeletének módosítását, a 2013-ig érvényes gazdasági programjának felülvizsgálatát, a 2011. évi közművelődési megállapodásokat és egy intézménnyel kötött közszolgáltatási szerződés módosítását. Ezen kívül sürgősséggel bekerült még egy napirendi pont, ami még a nyomtatott anyagban sem szerepelt. Mindhárom ellenzéki párt frakcióvezetője szót emelt a méltánytalan eljárás ellen a napirendi vitában, majd a teljes ellenzék kivonult az ülésről.
Kerékgyártó Krisztina a Jobbik újbudai önkormányzati képviselője felszólalásában elmondta, hogy az ellenzék október óta folyamatosan tiltakozik az ellen, hogy a testületi anyagokat rendszeresen késve kapják meg, szinte nincs olyan testületi ülés, melyre ne lenne két-három sürgősségi napirendi pont felvéve, sok esetben 50-100 oldalnyi új anyaggal.  Jelentős kérdésekben kellene ilyenkor felkészületlenül dönteni, véleményt nyilvánítani. A legutóbbi testületi ülésen a parkolási rendszer teljes átalakításáról döntött így a testület.
A Jobbik tudomásul veszi a választások eredményét és elfogadja, hogy a Fidesznek nincs szüksége az ellenzék szavazataira, hogy bármilyen döntés meghozzon. Azonban felhívjuk az önkormányzati vezetés és a Fidesz figyelmét, hogy a választásokon rajtuk kívül további három párt képviselőit is bejuttatták az önkormányzatba az újbudai szavazók. Azt gondoljuk, hogy még a kétharmados demokráciában is illene figyelembe venni több ezer ember akaratát, még akkor is, ha ők nem Fidesz-szavazók.
Egy demokráciában alapvető, hogy saját, választott képviselőjén keresztül mindenkinek joga és lehetősége van elmondani véleményét egy ügyről, különösen, ha az közügy. Ezt a jogot és lehetőséget vonja meg a jelenlegi fideszes vezetés az ellenzéki képviselőkre szavazóktól azáltal, hogy a testületi ülések anyagát rendszeresen nem bocsájtja kellő időben az ellenzéki képviselők rendelkezésére. Ezzel szabotálja az ellenzéket az ügyek kellő mélységben való megismerésében, az érintettekkel, a lakossággal és a civil szervezetekkel való egyeztetésben, s felelős döntésének meghozatalában.
Ha az újbudai Fidesz ezt az utat követi, Újbudán hamarosan valóban létrejön a Narancsköztársaság, ezt pedig csak egy hajszál választja el a Banánköztársaságtól.
Felszólítjuk a polgármestert és az újbudai fideszes vezetőket, hogy ezzel a hozzáállással hagyjanak fel és biztosítsák az ellenzék számára a testület elé kerülő ügyek kellő időben történő megismerésének lehetőségét! Adjanak lehetőséget, alkalmat arra, hogy a nem Fidesz-szavazók is elmondhassák véleményüket, kellő időben értesüljenek az őket is közvetlenül érintő ügyekről!

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...