Szavazás

Ön hány éves kortól büntetné a bűnözőket?:

Szent Korona Rádió

Megálljt parancsoltak a pofátlan izraeli térnyerésnek Újbudán is

|

A Jobbik Magyarországért Mozgalom parlamenti képviselőcsoportja örömmel vette tudomásul, hogy a Legfelsőbb Bíróság, érvénytelenítette a BVM Épelem Kft. ellen tavaly meghozott választott bírósági ítéletet, melyben a bíróság, a BVM-et 8 milliárd forintos kártérítés megfizetésére kötelezte. Az ítélethirdetésen megjelent Lenhardt Balázs országgyűlési képviselő, valamint Forrai Richárd gazdasági szakértő, akik sajtótájékoztatójukon üdvözölték a bíróság ítéletét, mert azt a reményt tükrözi, hogy az izraeli cégek mégsem tehetnek meg mindent Magyarországon következmények nélkül.

Mint emlékezetes, a hárommillió forintos tőkével rendelkező Global Center Kft. (az izraeli tulajdonban lévő Ablon csoport tagja) azért fordult a választott bírósághoz, mert állításuk szerint a társaság a BVM magatartása miatt nem tudott egy újabb plázát építeni. A vétlen magyar cégtől az elmaradt hasznán felül a felvett hitelek kamat ainak, valamint az időközben megnövekedett építőipari alapanyagok áremelkedéseinek megtérítését követelte. A választott bíróság sajnálatos módon jogosnak ítélte az izraeli követelést, és 8 milliárd forint megfizetésére kötelezte a 100 százalékban magyar, a dolgozók tulajdonában lévő, gazdaságilag rendkívül sikeres BVM-et, amely ezáltal csődbe ment. Ezek után a hazai cég fellebbviteli eljárásban a Legfelsőbb Bírósághoz fordult az ítélet megsemmisítését kérve.

A Jobbik kötelességének tekinti nem csak a BVM, hanem a hasonlóan kiszolgáltatott helyzetbe kerülő magyar vállalkozások megmentését és ezzel együtt továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy a mindenáron nyerészkedni akaró, gyanús offshore háttérrel rendelkező izraeli tulajdonú cégcsoportok a magyar emberek számára kárt okozó és értékromboló tevékenységét megszüntesse. Szinte napra pontosan három évvel Simon Perez tel-avivi, hazánk gyarmatosításáról mondott hírhedt kijelentése után, ki k ell mondani, hogy nem kérünk az izraeli ingatlanfejlesztőknek a magyar cégek tudatos tönkretételét okozó tevékenységéből.

 
Jobbik Magyarországért Mozgalom

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...