Szavazás

Ön hány éves kortól büntetné a bűnözőket?:

Szent Korona Rádió

Megemlékezés Trianonról a Függetlenségi Parkban, videóval

|

Bár a XI. kerületi Jobbik kezdeményezte Újbudán egy országzászló felállítását, a fővárosi és a helyi Fidesz irányította önkormányzat nem tudott dűlőre jutni a kérdésben. A nemzeti radikális párt a kérdést természetesen továbbra is napirenden tartja, az országzászló hiánya azonban nem akadályozta meg a kerület jobbikos közösségét, hogy a Függetlenségi Parkban megemlékezést rendezzenek Magyarország igazságtalan szétdarabolásáról.


Helyi jobbikosok, családtagjaik, a Nemzeti Érzelmű Motorosok és szép számú érdeklődő gyűlt össze 2011. június 4-én délután, hogy részt vegyenek a gyászünnepen. A park középpontjában álló zöldes színű oszlop-szobor szimbolikusan egy országzászló rúdját jelképezte, ez előtt tartották a szónokok beszédeiket. Körben a történelmi  Magyarország vármegyéinek a zászlói sorakoztak, őrt állva az oszlop talapzatánál. A megemlékezés a Himnusz eléneklésével kezdődött, majd a rendezvény moderátora, a Jobbik fővárosi képviselőcsoportjának a tagja, Szabó György beszélt pár szót arról, hogy miért is gyűltünk ma össze.

Ezt követően Jeszenszky Sándor, a Nemzeti Érzelmű Motorosok vezetője szólalt fel. Kezében a gyászkeretes Trianon-zászlót tartva beszélt arról, hogy ezzel a lobogóval mentek ki Franciaországba, a dicstelen békediktátum aláírásának helyszínére. Megemlítette, hogy több európai parlamenti képviselő is átvette a petíciót: a francia, a flamand, a brit és természetesen Morvai Krisztina is, Magyarországot képviselve. Szót ejtett arról is, hogy bár a nemzetközi érdeklődés megkezdődött a téma iránt, de csak további áldozatos munkával érhetjük el azt, hogy Európa népei megismerhessék a Magyarországgal történt igazságtalanságot. A beszéd után egy fiatalember lépett a megemlékezők elé: Szabó Koppány József Attila: Nem, nem soha! - című versét szavalta el olyan tüzes lelkesedéssel, hogy őt látva és hallva minden jelenlévő érezhette - amíg ilyen lelkületű ifjak sarjadnak, addig biztosak lehetünk benne, hogy lesz magyar feltámadás!

A fiatal előadó után Szávay István, a Jobbik Nemzetpolitikai Kabinetjének elnöke, országgyűlési képviselője lépett a színre. Először rövid történelmi összefoglalóval kezdte, bemutatva, hogy a monarchián belül egyedül Magyarország, annak miniszterelnökével, Tisza Istvánnal az élen, ellenezte a háborút, mégis minket büntettek meg a legjobban, aránytalanul és igazságtalanul nagy területeket leszabdalva a történelmi Magyarországból. Szót ejtett arról is, hogy nem szabad abba a hibába esnünk, hogy kizárólag külső erőknek tulajdonítjuk ezt kegyetlenséget - a „vörös gróf”, Károlyi Mihály és a bolsevik Kun Béla hatalomra jutása és ámokfutása nélkül nagyságrendekkel jobb esélyünk lett volna egy igazságos békére. Szávay István beszélt arról is, hogy az autonómia kivívása az a cél, amit jelen pillanatban ki lehet tűzni: ezt viszont minden eszközzel el kell érnünk, illetve minden eszközt meg kell ragadnunk azért, hogy a gúnyhatáron túli magyar népesség a szülőföldjén megmaradhasson és fejlődhessen. Említést tett a 8 éves szocialista hazaárulásról, jelezve, hogy tőlük nem is vártunk mást. Azonban az immár 1 éve regnáló Fidesz kormány a kezdeti bíztató lépések után visszasüllyedt arra a szintre a külpolitikában, amit nemzeti önfeladásként lehet jellemezni. A parlamenti pártok közül egyedül a Jobbik áll ki következetesen a határon túli magyarokért.   

A Jobbik szakpolitikusát Vári Kovács Péter színművész követte, aki Reményik Sándor: Nem nyugszunk bele! - című versét adta elő olyan felindultsággal, hogy nem csak a Függetlenségi parkban emlékezők, de talán még a Móricz Zsigmond körtéren is meghallották! A gyászünnepség a Székely Himnusszal zárult, ezt követően a jelenlevők többsége, a Nemzeti Érzelmű Motorosokat követve csatlakozott a HVIM Hősök terén kezdődő, nagyszabású felvonulásához.  
    
Uhle Dániel
Jobbik Újbuda

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...