Nemzeti érdekképviselet már Újbudán is! 1 Jobbikos az önkormányzatban
"Köszönünk minden szavazatot, amit a Jobbik jelöltjeire és listájára adtak a szavazók, de köszönetet mondok minden tagunknak, szimpatizánsunknak is a kampányban végzett áldozatkész munkájukért. Nagy eredménynek tekinthető, hogy egy jobbikos képviselő már az önkormányzatban is tevékenykedhet, így nemcsak a parlamentben, de Újbudán is lesz nemzeti érdekképviselet. Az önkormányzatban nem leszek magamra hagyva, hiszen egy szakmailag jól felkészült csapat áll a hátam mögött, akik folyamatosan segíteni fogják munkámat. A jövőben az önkormányzat munkáját szeretnénk átláthatóbbá tenni. Fontos, hogy a lakók minden döntésről, a testületi ülések eredményeiről képet kapjanak. Ennek érdekében rendszeresen lakossági fórumokat tartunk majd, melynek során beszámolunk a lakókat is érintő fontos ügyekről, kikérjük véleményüket döntéseink meghozatala előtt. Úgy gondolom, ha az emberek megismerik az önkormányzati munkánkat, a következő választáson jobb eredményt fogunk elérni, és többen képviselhetjük a Jobbik elveit az önkormányzatban. És négy év múlva talán már jobbikos polgármestere is lehet a kerületnek." forrás:ujbuda |
Helyi videó
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR
















A választáson polgármesterjelöltként induló Kerékgyártó Krisztina, a Jobbik Magyarországért Mozgalom megválasztott önkormányzati képviselője az új testület összetételére reflektált, és az új színfoltként megjelenő Jobbik első helyhatósági szerepléséről mondott véleményt.











