Szavazás

Ön hány éves kortól büntetné a bűnözőket?:

Szent Korona Rádió

Pősze Lajost leváltották frakcióvezető-helyettesi tisztségéből

|

Elfogadhatatlan, amit Pősze Lajos a Magyar Gárdával összefüggésben a Magyar Nemzet című napilapnak nyilatkozott, ezért a Jobbik képviselőcsoportja hétfői ülésén a politikust visszahívta a frakcióvezető-helyettesi posztról - mondta Vona Gábor hétfőn, a Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján.

A Magyar Nemzet hétvégi számában Pősze Lajos úgy nyilatkozott: nem szerencsés az, hogy a párt nevével összefüggésben a legtöbben a Gárdára vagy Budaházy Györgyre asszociálnak, és ezt az álláspontot rajta kívül több frakciótag is támogatja.

Vona Gábor viszont cáfolta, hogy nézeteltérés lenne a Jobbik és a gárda között. Szavai szerint, amíg ő a Jobbik elnöke, addig a két szervezet között kialakult "testvéri, bajtársi, baráti viszony fenn is fog maradni". Úgy fogalmazott, hogy a nyilatkozat időzítése is szerencsétlen, de azt valójában a tartalma teszi elfogadhatatlanná. Leszögezte: sem a pártban, sem a frakcióban nem fogja tűrni az ilyen vélemények megjelenését.

A pártelnök az MTI kérdésére azt felelte, hogy a frakcióvezető-helyettesi posztról való visszahívást figyelmeztetésnek szánták és egyelőre nem gondolkodnak további szankciókban. A képviselőnek a pártból sem kell kilépnie. Kérdésre válaszolva azt mondta, felelősséggel tartoznak a gárdáért és aki ezt nem tartja tiszteletben, az további szankciókra számíthat.

Arra a felvetésre, nem érzi-e ellentmondásosnak, hogy Pősze Lajos a frakció tagja maradhatott, azt mondta bízik benne, hogy a képviselő is elgondolkozik majd a büntetéséről és a jövőben nem kell foglalkozniuk ezzel a kérdéssel. Arra, hogy Pősze Lajos elnézést kért-e azt felelte, hogy a képviselő elismerte, hogy hibázott és ő ezt bocsánatkérésnek veszi.

Kitért arra is, hogy a frakció segélyalapot hozott létre azok számára, akik ellen az elmúlt években eljárások indultak, mert politikai jogaikat, például az egyesülési jogukat gyakorolták. Az alapba a frakció minden tagja 50 ezer forintot fizet be.

MTI

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...