Sneider Tamás: A Jobbik, ha kell utcára vonul a kilakoltatások miatt A Jobbik szerint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) átlépett egy határt, ha igazak azok a sajtóhírek, amelyek szerint a testület nem támogatná a bajba jutott devizahitelesek megsegítésére a kormány által létrehozandó nemzeti eszközkezelő társaság felállítását.
Sneider Tamás a Jobbik képviselője a Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján közölte, ha a kormány meghátrál ebben a kérdésben és kilakoltatnak embereket, akkor az ősz folyamán óriási elégedetlenség fog kialakulni és a Jobbik kész az utcai demonstrációkra. Hozzátette, akár a Magyar Nemzeti Gárdával karöltve megakadályozzák a családok kiköltöztetését. A politikus leszögezte, hogy, ha szükséges élőláncot alkotnak a kiköltöztetendő családok házai előtt. Megengedhetetlennek nevezte olyan állapotok kialakulását, hogy karhatalommal és rendőri századokkal költöztessenek ki családokat, mert akkor Dél-Amerika leszünk, teljes mértékben. Ez a gyarmati sor legutolsó stációja, ha ezt engedjük - tette hozzá a képviselő. Kijelentette, készek a polgári engedetlenségre, és ha kell, akár börtönbe is vonul az ügy miatt. Sajtóinformációk szerint az IMF Budapesten tartózkodó delegációjának nem tetszik a hitelesek megmentésére szánt eszközkezelő társaság koncepciója, ugyanis jelentősen növelné az államháztartási hiányt. MTI |
Helyi videó
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR
















A Jobbik szerint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) átlépett egy határt, ha igazak azok a sajtóhírek, amelyek szerint a testület nem támogatná a bajba jutott devizahitelesek megsegítésére a kormány által létrehozandó nemzeti eszközkezelő társaság felállítását.











