Szavazás

Ön hány éves kortól büntetné a bűnözőket?:

Szent Korona Rádió

Szabó György (a Jobbik fővárosi közgyűlésének képviselője) beszéde Aranyvasárnap a körtéri gyertyagyújtáskor

|

Tisztelt Egybegyűltek!

Megérkeztünk az időben, és megérkeztünk a helyre, ahol a jel áll.

Az időben az eljövetel előtti utolsó vasárnapnál tartunk, amikor is az öröm gyertyáját készülünk meggyújtani.  

A gyermek születése előtti időszak a létezés egyik legszebb ideje, a várakozásé, amiről Hegedűs Lóránt tiszteletes úr bizonyosan szólni fog.

Magam a helyről és a jelről, a keresztről kívánok beszélni.

Korunk meghatározói és de-formátorai, politikusok és a média munkatársai össztüzet zúdítottak a Jobbik Magyarországért Mozgalom vezetőire, tagjaira azért, mert a fővárosban közterületen az adventi időben keresztet, ma már kereszteket állítanak.

A magyar nemzet által lakott területen, folyóparton, a falu, a mező szélén, az utakon, az útkereszteződéshez közel, vagy magában a kereszteződésben keresztek állnak.

Több okból állnak keresztek. Az egyik helyen a folyón átkelőt védi és bíztatja, a másik helyen a vészt túlélők tartották fontosnak, de a többségük azt jelzi, hogy aki arra jár, jó úton jár.

Kereszteződéshez az életünk során és utazásaink alkalmával érkezünk. Tudjuk, nem mindegy, hogy merre megyünk tovább.

Az elmúlt 21 év történéseit felidézve végeredményként azt mondhatjuk, hogy megválasztott vezetőink olyan útra léptek és olyan úton járnak, ahol nem voltak és nincsenek keresztek.

Képviselőink eltévedtek és makacsul állították, ha tovább mennek, meglelik a helyes utat.

Ma már kevés kivétellel mindenki érzi, hogy az irány is, az értékrend is, a választott új barát is hibás döntés volt.

Ahogy az ország bármely keresztjénél, itt sem az a fontos, hogy fizikailag mennyien állnak meg. De vannak, akik a sodratból kiválnak, akik gyertyát hoznak, és meggyújtják a lángot. Láthatóan egyre több fény gyúl, és egyre többen térnek vissza a megszokott útra. A virtuális pénz és a virtuális igazság helyére a ténylegest, a megfoghatót, az átölelhetőt várják, vagy inkább követelik.

Gyújtsuk meg a magunkkal hozott gyertyát, gyújtsuk meg közösen a negyediket, hogy a valós öröm érkezzen el minden magyar számára. Kívánok mindenkinek békés, boldog ünnepeket, az elkövetkezőkre pedig a bizonyosnál kedvezőbb időszakot.

Elhangzott 2011.december 18-án, a Móricz Zsigmond körtéren.

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...